Turai – Szőke szilveszteri interjú

  • 2011.01.14.
  • Egyéb kategória
  • No Comments

2010. december 22-én a TKE elnöksége levélben kereste meg Elek Sándort, Tükörhegy önkormányzati képviselőjét, melyben arra kérte a képviselőt, hogy vetesse napirendre a december 29.-i önkormányzati képviselő-testületi ülésen a TKE felháborodását azzal kapcsolatban, hogy Törökbálint Önkormányzatának sem a polgármestere, sem a jegyzője – a meghívás ellenére – nem vett részt az Országgyűlés Önkormányzati és településfejlesztési bizottságának december 15.-i ülésén, valamint kérjen állásfoglalást a képviselő-testülettől az ügyben és kezdeményezzen fegyelmi eljárást. Elek Sándor úr a felkérést visszautasította, így a TKE-nek sajnálatos módon egyenesen a képviselő-testületnek kellett egy ilyen tartalmú kérést/felszólítást küldenie. A levél eredményeképp a képviselő-testület napirendre is tűzte az ügyet, de egy tartózkodás mellett egyhangúan leszavazta a felelősségre vonást. Valami eredménye azonban még is volt a felszólításnak, a Törökbálinti TV ugyanis szilveszter napján interjúra hívta a polgármester urat és Szőke Pétert, a TKE elnökét. Az eredményt itt láthatják (forrás: torokbalint.hu):

Vélemény, hozzászólás?